Nem létező beszélgetés Balogh Tamással a dolgokról

Nem csodálkozunk sokat azon, ha egy író két szépirodalmi kötetének megjelenése között bő egy évtized telik el. Az azonban már szokatlan, ha a 11 év után megjelenő második kötet idején a szerző még mindig a húszas éveiben járó fiatalember, akit ráadásul eddigi rövid pályafutása során egy életre elég elismerés is ért. A teljesség igénye nélkül: Faludy-díj, Tiszatáj Jutalom, Király István-emlékdíj, a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíja… A Nemlétező dolgok című kötetének megjelenése alkalmából Balogh Tamással beszélgettünk.

– Fiatalon indultál el az irodalmi pályán, első novellásköteted Egy füzet magánélete címmel már 18 éves korodban, 1993-ban megjelent. Mikor kell elkezdeni kilincselni a kiadóknál, hogy ilyen korán kötethez juthasson valaki?

– Ezt sajnos nem tudom megmondani, az én esetemben ez a dolog egy kicsit másképpen alakult. Eredetileg egy, az MTV által kiírt pályázatra küldtem be írást, amelyet aztán dramatizáltak és bemutatták a tévében. Későbbi kiadóm, az Ab Ovo ez alapján adott lehetőséget annak a hosszúhajú, kockásinges, Black Sabbath-pólós figurának, aki akkoriban én voltam.

– Hasonlóan az elsőhöz, az új, Nemlétező dolgok című köteted is rövidebb írásokat tartalmaz, ebben azonban egy-egy szereplő több történetben is előkerül. Összeolvashatjuk-e ezeket az írásokat, alkotnak-e valami regényszerű nagy egységet?

– Igazán én sem tudnám konkrétan meghatározni az egész műfaját. Azt lehet rá mondani, hogy egy olyan prózafolyam, amely regénnyé szeretne nőni, és bár nagyon törekszik rá, de azért ez nem sikerül. Végül is, így vannak ezzel a kötet szereplői is. Mindegyik hős azt hiszi magáról, hogy jó író, és regényt akar írni, ami nem jön össze, mert tulajdonképpen mindegyik hős rossz író.

– Találkozunk itt egy Balogh Tamás névvel jelzett alakkal is. Ő is egy rossz író lenne?

– Igen, a könyvben ő ugyanolyan rossz író, mint mondjuk, Átlag, Bényei Gáspár, Vikomm Oszkár, Balkéz Kettő, vagy a többi szereplő, de ezen felül Balogh Tamás egy irodalmi idézet is. Ráadásul a szereplők néha összekeverednek, nem lehet pontosan követni, hogy ki talál ki kicsodát, ki létezik és ki nem. A könyv alapjában véve a létező és nem létező dolgok felcserélhetőségéből, a valóság és a képzelet, a természetes és a művi (irodalmi) világ átjárhatóságából igyekszik felvillantani valamit.

– Hogy érted azt, hogy Balogh Tamás egy irodalmi idézet?

– A könyvet több irodalmon kívüli hatás is alakította. Ilyenek például a tipográfia, a tördelés (a figyelmes olvasó egy női mell alakú párbeszéddel is találkozhat! – a szerk.), a mottók, amelyeknek itt történetszervező funkciójuk is van, és nem utolsó sorban az irodalmi idézetek. Különböző szerzőktől származó szövegeket emeltem be a kötetembe, a forrásokat azonban pontosan nem jelöltem meg, hogy akinek játszani támad kedve, keresgélhessen. Persze nem biztos, hogy a legismertebb írókat kell ehhez forgatni… Tehát Balogh Tamás nevű szereplőt más szerző is szerepeltetett, én pedig egy helyen ettől a bizonyos szerzőtől idéztem. Az eredeti mű ebben az esetben egyébként iskolai tananyag, talán már általánosban is.

– A kötetnek ez a sajátossága nyilván kapcsolatban áll azzal, hogy irodalomtörténészként is egyre ismertebbé válik a neved. Számos cikket és publikációt tettél már le az asztalra, újra felfedezted Kosztolányi Aranysárkányának ifjúsági változatát, és a hírek szerint decemberben végre megjelenhet eddigi legnagyobb lélegzetvételű munkád, Schöpflin Aladár levelezésének sajtó alá rendezése is. Esetedben hogyan történt a hóhér akasztása, azaz hogyan vált a szépíróból irodalomtörténész?

– ’94-ben vettek fel az egyetem magyar szakára, de ismerőseim már előtte felhívták figyelmemet Ilia Mihályra. Szerencsésnek tartom magam, hogy a tanítványa lehettem. Tőle tanultam meg a filológiából mindazt, amit tanulni lehet, és a későbbiekben is, amikor már komoly filológiai munkát végeztem, sokszor nyújtott segítséget. Visszatérve a kérdésedre, harmadévben XX. századi magyar irodalom speciális képzést vettem fel, mivel számomra a század első fele tűnt a magyar irodalom legérdekesebb, legizgalmasabb korszakának. Karinthy és Kosztolányi voltak a nagy kedvenceim, velük különösen elmélyülten kezdtem foglalkozni. Mindemellett szenvedélyes könyv- és kéziratgyűjtő vagyok. Így akadt kezembe az Aranysárkánynak egy olyan ifjúsági változata, amelyről teljesen elfeledkezett az irodalomtörténet. Nekem meg ott volt a polcomon… Szóval ezekből a dolgokból számomra logikusan az következett, hogy szakmaként az irodalomtörténetet, a filológiát választottam.

– Azt látjuk, hogy a két szépirodalmi kötet közötti idő nem telt eseménytelenül. Most, hogy a Nemlétező dolgok megjelent, újabb évtizedes álomba merül benned a szépíró?

– Alvásról szó sem volt, írtam én közben regényt is, meg egy csomó novellát, de – szerencsémre – ezek nem kerültek az olvasók szeme elé. Legalábbis nem egészen; ugyanis az új kötetben azért használtam fel részleteket belőlük. Hiába, a legjobb szerkesztő mégiscsak a radír és a Del billentyű… Természetesen most is dolgozom: irodalomtörténészként Nemes Nagy Ágnes egyetlen, mindmáig kiadatlan regényét, Az öt fenyőt rendezem sajtó alá, mellette azonban már tulajdonképpen el is készült a Játszani Kosztolányit című novellaciklusom. Hogy a kiadására mennyit kell várni, vagy hogy mikor lesz belőle valami, azt előre nem tudom. Lehet éppen tíz év is…

Fröccsöntő

[Tóth F. Péter]

Hökkentő, 2004. nov.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólások:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s