Tizennyolc év terhe nem elég

Tizennyolc éves fiatalemberek valaha verseket írtak, naponta tucatnyit is, különböző példaképek modorában, változatos formákban, de mindig arról, hogy a világ igazságtalan. Mert lám, tizennyolc éves fiatalembereknek tanárok, szülök, barátok, lányok értetlensége miatt magánnyal kell viaskodniuk s nincs számukra más (örök életet biztosító) pótszer, mint érzelmeik verssé desztillálása. A világ időközben nagyot változott: a tizennyolc éves fiatalemberek ugyanezt ma prózában teszik. Erről persze ritkán értesülünk, hiszen írásaik általában megmaradnak magánérdekű próbálkozásoknak – kivéve, ha mint a gyomaendrődi Balogh Tamás esetében, akad könyvkiadó, amelyik ezeket a zsengéket kötetben kiadandónak ítéli. Egy füzet magánélete címmel bocsátotta közre az Ab Ovo Balogh Tamás kamaszkori szösszeneteit, rögtön etikai dilemma elé is állítva a bírálót: vajon a kezében tartott opuszt, ha már egyszer könyvet érdemlő súlyúnak minősítette egy kiadó, úgy kezelje, mint bármely más szerző kötetét, ám ez esetben vállalnia kell annak terhét, hogy egy – esetleg – tehetséges emberrel túl szigorú még a pályakezdés előtti szakaszban, avagy alkalmazzon a szerző életkorát méltányoló, bizalmat megelőlegező, úgynevezett „pedagógiai” mércét, de az ilyen dicsérettel egyszersmind a szerző írómivoltát is tagadja? Balogh Tamás kötetéből ugyanis egyelőre még csak sejteni sem lehet, milyen lesz az egyénisége, ha majd lesz, milyen lesz saját stílusa, saját ízlése, saját látásmódja. Stiláris készsége a jó svádájú, sokat olvasott diáké, aki bárki másnak a modorát képes felölteni és ügyesen imitálni. Záporozó ötleteivel Karinthy és Örkény nyomdokaiba kíván lépni, csak éppen azt nem tudja (nem is tudhatja még): bevallott példaképei megszenvedtek azért, hogy életük és pályájuk delén képesek legyenek tömérdek élettapasztalatot pár soros villanásokba sűríteni. Műveik titka nem az elmésség, a rövid remekmű remekmű volta nem azon múlik, eléggé szellemes-e valaki, stílusának van-e bizonyos „sliffje” – Balogh Tamás mindebben korát meghazudtolóan bővelkedik. A lényeg az, van-e mit sűríteni ezekbe a szösszenetekbe. A tizennyolc éves korig szerzett élmények, érezze bár őket a szerző súlyosaknak, a senki máséhoz nem hasonlíthatóknak, nem elégségesek ehhez. Olvasmányok révén a saját kínlódás, a saját küszködés szintén nem pótolható, nem megtakarítható. Az „én már gondolatban mindenen túl vagyok” jellegzetesen kamasz-írói póza épp a megírás által lepleződik le póz mivoltában: mindez nem több, mint gördülékeny fogalmazni tudás, csillogó elménckedés, a tapasztalás keserveinek megspórolásából fakadó türelmetlenség. Az önéletrajzok ciklusa az egyetlen, ahol valami más is, több is felvillan. A 2005-ből keltezett már tagadja azt, amit az 1984-ből való még kérkedve állít: ebben a motívumban nem csak öngúny van, de a már tizennyolc évesen megszerezhető kesernyés emberismeret is. Hogy Balogh Tamásból lesz-e igazi író, talán az dönti majd el, továbbra is oly gyorsan és könnyen jut-e mindenhez, mint első kötetéhez. Ismert, sikeres szerző ezen az úton is válhat belőle. Író, akinek minden mondata mögött a személyes sors a fedezet, aligha.

 Nyerges András

Magyar Hírlap, 1994. febr. 8.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólások:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s